Ritkán esik ilyen jól pihenőnap. A fáradtság ködös, kusza gondolatait felváltotta az elért eredmény felett érzett öröm.
Persze, remek dolog lett volna feljutni a csúcsra, itt csücsülni most az alaptáborban, Johnnie-t szürcsölgetve és várva a helikoptert Katmanduba, de azért most látom, hogy egy kicsit olyan lett volna a siker, mintha "felcsaltam" volna magam a csúcsra.

Érzem, hogy MOST vagyok kész: aludtam a négyes táborban, 1000 méterrel a csúcs alatt, ahogy a nagy könyvben megírták, feljebb is másztunk párszáz méterrel, és még csak nem is veszítettem sokat: érzem, hogy rengeteg pszichés és fizikai tartalékom van még, 16% körüli testzsírral, jó állapotban lévő torokkal és tüdővel, sérülésmentesen és motiváltan vághatok majd neki az IGAZI csúcstámadásnak.

A nap második felében a havazás, havas eső, eső és hófúvás, zivatar adták egymásnak a kilincset az alaptáborban. Az új sport a 15 percre kisütő nap ünneplése zokni teregetéssel, majd a zoknik kapkodó begyűjtése, mielőtt az aktuálisan érkező csapadékforma alaposan el nem áztatja. Én úgy döntök, hogy a 6-os programban otthon is van utómosás, így a természetre bízom, hogy levezényelje a folyamatot.