Mivel voltam már az 1-esben sátrat állítani (és ma csak felfelé mozgok) egészen 11:00-ig húzom az indulást. Pakolászom, naplót küldök, összeválogatom a hegyi kaját.

Miután magam mögött hagyom az oltáron füstölgő boróka ágakat (szokás szerint minden felmenetnél meggyújtom a tüzet) eleinte az oldalmoréna sziklái között kanyargó ösvényen baktatok. (A gleccser jobb partján vagyunk, messze a gleccser szintje felett.) Egyszerre meredek vízmosáson kell átkelni. Majd öt perc múlva ismét. Végül egy meredek, sziklás-poros omladék falon kell leereszkednem a tényleges gleccserszintre: kötél segítségével. Innen piros zászlós bambusz karókat követek a gleccseren, amíg el nem érem a gleccser és a sziklafal találkozását. Ezt a keskeny és meredek vonalat követi az útvonal: lényegében az egyesig. Végig a jég mellett, a sziklákon. A rögzített kötelek (elég gyakoriak) néhol kőtömbökhöz, gyakrabban félig beütlegelt falszegekhez vannak kötve.

Meglepően jó ritmusban érem el az egyest! (Kicsit több mint három óra volt az út a várt 5 helyett...) Az idő gyönyörű, a sátram peckesen áll. Beköltözöm. Egy olasz pasas van még itt, és a sherpája. (Ők érkeztek velem együtt a helikopterben.) Késő délután kapom a rossz hírt: jön a vihar. Mindenki ugyanazt mondja. OMSZ, Tamás és Miki barátom, még Henry Toddal is beszélek. Sajnos a 2-esbe vezető lejtő "gyanús", így nem kockáztatok.

Holnap reggel bezsebelem az 1-esben töltött éjszaka akklimatizációs profitját. és lemegyek.