Brutális hideg van, amikor elindulok, fázik a lábam és az orrom is. Feltételezem, hogy jó nyomon vagyok, mivel nemcsak az égtáj, a gerincek és a térkép stimmelnek, de egy hó alól előbukkanó keskeny ösvényt is látok.

Újból meredek, de ezúttal füves hegyoldalban oldalazok. Nagyon érdekes. A táj vad, gyönyörű, magányos és lélegzetelállító. Amikor a hegyoldal elég napsütötte ahhoz, hogy ne legyen havas, még mulatságos is a bakancsnyi kis sávon tipegni előre a végeláthatatlan hegyoldalban. Amikor viszont megül rajta a hó, nagyon észnél kell lenni: nehezebb megtalálni a helyes irányt és egy csúszás a hegyoldalban a termetes zsákommal valószínűleg végzetes lenne.

Még a délelőtt folyamán keresztezek néhány nehéz és meseszép vízlefutást, vízesést. Sajnos még mindig hiszem, hogy estére az alaptáborban leszek, így nem terhelem magam túl sok vízzel „feleslegesen”, inkább csak iszom egy kicsit a hangulat kedvéért.
Délután kiderül, hogy a zsákomban lemerül a műholdas telefonom. (A mobil természetesen nem működik, bár tegnap este felvillant egy vonalacska a legmagasabb ponton.) Nem nagyon zavar. Egyenletesen és logikusan (bár elég merészen) ereszkedem a Nilgiri Khola folyó és az Annapurna alaptábor irányába.

A nap fénypontja egy szabályos lemászás egy – másképp nem nagyon tudom leírni – fű-falon: a talajt jó szorosan átjárják a fű gyökerei, így megdöbbentő meredekség mellett sem indul meg az erózió. Egy ilyen falacskán kapaszkodom le egy sziklás vályú felé, hogy aztán annak segítségével elérjem a gyönyörű, hűvös folyót. 3400 méter köré ereszkedtem le. Az élet szép. Leveszem a bakancsom, áztatom a meggyötört lábam a jeges vízben, és tele iszom magam. (De persze nem tartalékolok, az alaptábor „itt van valahol” a térkép szerint.) Jól esne most egy korty Johnnie Walker. Na majd az alaptáborban!

Látom a morénák kezdetét, sőt, egy-két kőembert is, bár azt nehéz megmondani, merre mennek. Ahogy belebonyolódom, egyre kuszább lesz minden. A moréna csupa domb, völgy, taréj. Nagyon kevés a támpont, az 1:100 000-es térképem hasznavehetetlen, az alaptábor egy több, mint kilométer nagy kör rajta. – „Na, majd holnap” – gondolom, és megágyazok magamnak egy óriási szikla tövében. Csak negyed liter vizem van.

Úton az alaptábor felé