Az éjszaka elég hűvös volt (egy vékonyka hálózsákot hoztam magammal, hogy spóroljak a súllyal), így holnap át kell gondolnom a rétegrendet. Az éjszaka még ezt a 3260 méteres magasságot is megérzem, így örülök, hogy nem repültem.

Az ösvény hamar kitér az erdőből és egy füves dombra kezd el felkapaszkodni. Mivel még a táborhelyemen elágazott, többször ellenőrzöm a térképet és az irányt. Minden stimmel. Egy füves domboldalban, annak a vízválasztó gerincén kapaszkodom felfelé. A részletekről persze nem tájékoztat az 1:100 000 méretarányú térképem, de tudom, hogy a Thulobugin-hágó (4310 m) irányába tartok, és a gyeplépcsőket hamarosan sziklák és hó váltja fel.

Szerencsére nem havazott mostanában (a tegnapi kevéske csapadékot kivéve), így nem nehéz követni a keskeny és jelöletlen csapást. A dombhát egyszerre – meglehetősen drámaian – megmászhatatlan sziklafalaknak adja át magát, ami ívben balra kanyarodik. A Vad, fekete sziklafalban keskeny és hóval bőven takart kaptató kanyarog. Szerencsére a nemzeti part a kb. bakancs széles és talán kilométer hosszú harántolást valami korlátféleséggel biztosította. (Gázcsőre emlékeztető izéket vert a sziklák közé, amire további vízszintes gázcsöveket drótozott.)

Nekivágok. Kb. a harántolás harmadánál tartok (a hóba rugdosott bakancsom alatt szép egyenletesen nő a szakadék), amikor a korlát megszűnik. (Valószínűleg letolta a téli hó.) Figyelmesen, a sziklafal felé fordulva rugdosom a laza szerkezetű hóba a lépéseimet, egyiket a másik után. Egy szélesebb és elég meredek hófolyosóhoz érek, ahol egy árván lengedező kábel mutatja, hogy talán erre is volt B terv. A folyosó keresztezése technikailag könnyebb (a laza réteg alatt tart a hó), viszont izgulok kicsit, hogy elvágom, és rám csúszik az áldás.

Összességében nagyon szép szakaszt hagyok magam mögött, amikor egy keskeny (elérem a falait jobb- és baloldalon) csorbán keresztül a gerinc túloldalára kerülök. Mindenhol érintetlen, mély hó! A térkép szerint a gerinc közelében (talán rajta) kéne haladnom. Megpróbálok felkapaszkodni. A hó néha derékig, néha mellig ér. Nagyon megizzaszt.

Végül rövid hurkokkal, szinte a gerinc alatt haladva „ásom fel” magam az újabb, balra nyíló hágóba. A teljes maradék napom elmegy rá, a hágóban se vagyok biztos, amíg napszálltakor meg nem találok egy magányos „kőemberkét”, majd fél óra múlva egy pásztorok rakta 2 m x 2 méteres kőkört. A sátrat nem is állítom fel, kifeszítem a ponyvát a kövekre, befekszem alá (minden ruhámmal) és 1 órás bontásokban átalszom az éjszakát reggel 5:30-ig. A vízkészletem kevesebb, mint felénél járok, de bízom benne, hogy holnap elérem az alaptábort.

Kilátás az átmeneti "otthonomból"