Letéből reggel nyolc felé indultam útnak. Ma egy Pásztor Tábor névre hallgató helyet szeretnék elérni 3260 méteren. A hely neve nyugtalanítóan általános csengésű egy olyan vidéken, ahol minden magasabb legelő tele van pásztor táborokkal… De sebaj!

Eleinte állattartó településeken, fenyőerdőn, művelt teraszokon, hidacskákon vágok át. Érintem Chyo, Deurali és Sari településeket. Ezek határvonala bizonytalan, rengeteg ösvény tekereg közöttük, de – néha kérdezősködéssel – mindig meg lehet találni a helyes irányt.

Sari után talán fél órával az ösvény keresztezi az eddig követett hegyi folyócskát (köveken kell átugrálni) és meredeken emelkedni kezd egy nagyon fura erdőben: tűlevelű fák és sűrű bambuszos váltogatja egymást, néha merész vörös virágokkal. Az ösvény határozott, néhol kövekkel, néhol beásott fatörzs lépcsőkkel kiegészítve.

Az egyetlen bánatom, hogy a bakancsom csúnyán nyomja a lábam. Az én hibám, új bakanccsal jöttem. (A jó kis manaszlus bakancsom sajnos megadta magát és a javítás során elkallódott, így egy robusztusabb darabra tudtam becserélni, közvetlenül indulás előtt…) Sebaj, majd megbarátkozunk…

A – hál’ istennek eltéveszthetetlen – Pásztor Szállást már kora délután elérem. Szép kis dombtető (egy giccsesen árválkodó fával, stb.), ahol az ösvény ketté ágazik. Felállítom a sátrat (bambuszt használok cöveknek), majd mellette heverészek késő délutánig. A hely varázsát csak egy 1,5 m x 1,5 méteres ronda és üres beton ciszterna rontja. Bár megértem. Mindenki figyelmeztetett, hogy az egész túra során rendkívül nehéz lesz vizet találnom. Itt sincs. Azért bátran iszom a 6 literből, amit hoztam magammal.

Élvezem a szép, magányos éjszakát. Csak a kora esti órákban esik egy keveset az eső.

"Otthon" az alaptábor felé vezető úton