Az éjszaka még nehéz volt, a több, mint 20 órás út után ólmos fáradtság nehezedett rám. A lefekvést húztam, amíg tudtam, mert azt vettem észre, minél inkább a helyi idő szerint fekszem és kelek, annál gyorsabban állok át. Végül valamivel este 6 után leragadtak a szemeim és – talán az ablak alatt lüktető szombati katmandui bulizós éjszaka hatására is – tovalebegtem bizarr álmaim tengerén.


Éjfél után ébredtem. A nyakam még mindig fájt, de már nem elviselhetetlenül. Az ólmos fáradtság nagyrésze is elpárolgott tagjaimból. A fejem tompán lüktetett, odakint elcsendesült a párás, fülledt és sötét város. Pakolni kezdtem. Egy óra munka után ráuntam a reménytelen felszerelés halmok tologatására. Mivel aludni nem tudtam, további epizódokat gyűrtem le a House of Cards-ból. A Johnnie Walker palackok csábítóan kacsingatnak felém a fal mellől. Ellenállok. Négykor végre megint elalszom, és 9-ig körbe ölel a pihentető álom.


A reggeli zuhany jót tesz. (Van melegvíz!) Egy autó jön értem, és átfúrjuk magunkat a városon. Az ügynökség irodája a külváros egy meglehetősen egzotikus negyedébe bújt el. Mint kiderült, a mi alaptáborunkban – velem együtt – 21 nem nepáli mászó és 24 nepáli (sherpa) mászó lakik majd. Lesz magyar, bolgár, kínai, svájci, olasz, osztrák, amerikai, német, izraeli, spanyol, török, román, japán és orosz tábortársam is.


Szomorúan hallottam, hogy rajtam kívül mindenki helikopterrel tervezi elérni az alaptábort. Igaz, rajtam kívül talán csak 3-4 másik mászó tervezi, hogy nem használ oxigént, de a hirtelen ugrást az alaptáborba akkor is furcsállom: pszichésen jobb szeretem, ha fokozatosan élem át a jég és szikla világának elérését, élettani szempontból előnyösebb a lassabb, gyalogos akklimatizáció és a helyi közösségek is profitálnak a túrámból…
Most még úgy tudom, hogy rajtunk kívül csak egy koreai expedíció próbálkozik majd a heggyel.


Az ügynökség irodájából stoppolok egy motorost visszafelé, majd belevetem magam a bazári forgatagba. Elhozom a varrodából az emblémákkal ellátott ruháimat, veszek egy új magashegyi bakancsot, hó-karókat, kötélgyűrűt, gázt, rengeteg élelmet… és még sorolhatnám. Oda-vissza ingázom este 6-ig a bazár és a szállodai szobám között. Közben még a tavalyi Manaszlu oklevelemet is átveszem. (Korábban csak e-mail-ben kaptam meg a képét, az eredeti még itt kallódott egy fiókban.)


Még egy nap itt, a fővárosban, és kezdődik a móka.

2016.03.13.

Dávid Katmanduban