Rendhagyó módon az előző nap felidézésével kezdem. Konyi ott hagyta abba a történet bonyolítását, hogy rádión megbeszéljük, ő már a gleccseren van, én induljak el az Alaptábor felé.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy „besétáltunk” egy kicsit az Előretolt Alaptábor csapdájába. Előre rögzített és sokszor, sok szempontból elemzett tervünk lényege ugyanis, hogy minden magaslati táborunkat intenzív, lendületes „rohammal” érjük el és alakítjuk ki, majd minden ilyen alkalom után visszahúzódunk – a rohamhoz hasonló következetességgel és szigorral – az Alaptáborig egy kb. 2 napos „mély pihenőre”. Ezt a papíron nyilvánvalóan bölcs stratégiát a legtöbb mászó azért képtelen követni, mivel az Alaptábort több, mint 20 km kemény hegyi terep választja el az Előretolt Alaptábortól. Így a legtöbben „belesüppednek” a 6400 méteres EAT kényelmébe (itt is van konyhasátor, közösségi sátor, szakács stb.) és – bár tudják, hogy 5300 méter felett huzamosabban csak „szétmállik”, elsorvad, leépül a szervezet, mégis inkább e tompuló állapotból próbálnak kinyúlni a magaslati táborok felé. Ezek a kísérletek persze nem túl eredményesek.

Szóval, minket is megkísértett a gondolat, hogy 20-án fent aludjunk az „egyesben”, majd másnap kiépítsük a „kettest” 7800 méteren. De aztán jobb belátásra jutottunk: túl nagy a terv kockázata a szervezetünkre nézve. Hisz bármilyen túlerőltetés, tüdő- vagy emésztési probléma stb. keresztül húzhatja későbbi számításainkat.

Amikor tegnap este elindultam lefelé, nyilvánvalóvá vált számomra, milyen jól döntöttünk. Minden 100 méterrel, amivel lejjebb kerültem, éreztem, hogy gondolkodásom tisztul, éreztem, hogy visszatér az étvágyam (jé: 20-án szinte semmit nem ettem! – villant belém), tüdőm megtelik oxigénnel és hirtelen – fáradtságom ellenére – az emelkedőkön is lendületesen túljutok.

Fantasztikus érzés kerít hatalmába: éjszaka van, sötét és én – mint egy ütött-kopott szikladarab – gurulok lefelé a hegyről. Néha fáradtan leheverek egy-egy lapos sziklára, karjaimat kitárom az ég felé, eloltom a fejlámpám és érzem, tényleg érzem (!) a Hegyet, és egyszerű elemi boldogságot érzek, ahogy a Himalája sok-sok ezer csillaga rám teríti fényét. Fantasztikus éjszakai utazás… Éjfél előtt érem el a sátramat és boldog, mély álomba merülök…

Ma pedig: itt vagyok, lent, az Alaptáborban. De már nem bizonytalanul csellengő idegen vagyok, Holdra lépő asztronauta… nem… Magamra kanyarintom csubámat, fejembe nyomom kalapom és ahogy poroszkálok a Hotel California felé, az otthonosság érzése tölt el. Erősnek és valahogy „helyén valónak” érzem magam: köszöngetek a hajcsároknak, tréfálkozunk, majd tovább ballagok: vándor szegénylegény vagyok, azt hiszem…

Késő délután megjön Konyi is, majd Seregi Tamás. Csündej befűt a vaskályhába és együtt töltjük el ezt a kellemes, szép estét a California lócáin.

Klein Dávid, Everest sátorváros
Dreher 24 Everest Expedíció (2010)
EDGE 8000 – Eseményhorizont

2010.04.26.

Csündej a jaktrágya-üzemelésű kályha mellett szorgoskodik.