Természetesen már négy és öt között ébren voltam (olyan igazán mélyen sosem alszom 7000 méter felett) de nem akartam elszúrni a reggeli műveleteket, így nem siettem: nyugodtan pakoltam, olvasztottam folyadékot a felmenetelre (ma jázminteával próbáltam elvenni a hólé ízét), rádión egyeztettem az előrejelzést Edinával, majd hágóvasat csatoltam, és nekivágtam a végtelen, a havas gerincnek C2 felé.

Már az első két órában éreztem, hogy lassabb vagyok az elvártnál – többen lehagytak, sherpák és ügyfelek vegyesen, mindenki oxigénálarcban – de nem erőltettem, inkább stabil tempót szerettem volna tartani. Talán az út felénél járhattam, amikor feltűnt mögöttem Jamie barátom és ügyfele, Tom. Nagyon örültem, hogy Tom még „versenyben van”, az alaptáborban még eléggé ramaty állapotban volt. Bőszen szipkázta az oxigént 2 liter percenkénti áramlással, és erősen bízott benne, hogy a gáz rendbe hozza. Gyorsan szövetkeztünk, és közösen tettük meg a „kettesbe” vezető út hátralévő szakaszának felét. A pihenők alatt érdekes, félszavas beszélgetéseink voltak a meredek, havas gerincen, a kötél rögzítési pontjaiba „belepihenve”.

Depómat (lényegében egy sátrat) az utolsó meredek, havas szakasz aljában hagytam. (A hó-gerinc durván öt „hullámra” osztható.) Miközben rögzítettem a sátrat és ittam egy kicsit, Jamie-ék tovább haladtak, magamra maradtam. Éreztem, hogy rohamosan fogynak az erőtartalékaim, és ettől nagyon sötét gondolataim támadtak.

Késő volt, a zsákom (amiben már eddig is két éjszakához elegendő gáz, éjszakázó cucc és élelem voltak – az apró tartalékokat nem említve) lehúzta a vállam, Edinának feszült hangulatban számoltam be a körülményekről a következő rádiózáskor. Ő emlékeztetett, hogy az indiaiak korábban ajánlkoztak, használjam a sátrukat, és bíztatott, lelkesített. A sátrat újból deponáltam egy horgonynál és lassú tempóban, de egy órán belül elértem a kettes tábort, ahol beköltöztem az indiaiak eléggé lepukkant sátrába: ezt jórészt üres oxigénpalackok és szemét töltötte meg, az alja el volt jegesedve, megfeszítése az összeomlás határán volt, a matracnak pedig se híre, se hamva. Az éjszakát egy dudoros jégre fektetett orkán zacskóban töltöttem, ami veszekedetten táncolt az egyre erősödő szélben. Érdekes módon bizakodó voltam: a nehéz nap ellenére lefekvés előtt, amikor kibújtam jeges poklomból (a tibetiek szerint ez egy rendkívül hideg hely) és körülnéztem, azt láttam, hogy gyönyörű helyen vagyok. A gerinc két oldalán letekintve habos felhők töltötték ki a völgyeket, felettem pedig karnyújtásnyi távolságban volt a csúcsgerinc csipkézett vonala.

Az éjszaka megint rosszul voltam, a hányingerhez fejfájás is társult, az egyenetlen talajon összegömbölyödve talán csak negyed órákra tudtam elszenderedni. Négy óra felé „felkeltem”, azaz aktiváltam magam.

Klein Dávid

2012.05.27.

Tommal pihennek a kettesbe menet

2012.05.27.

a 2-es 7700-7800 méter környékén