Nos, elárulom, hogy a mai naplót 19-én este írom… Nem is annyira a 17-éről szeretnék írni – bár azt is elmesélem – mint inkább arról, hogy érezzük magunkat most, hogy már tagadhatatlanul az expedíció utolsó hetére készülünk.

Mik a korlátaink időben, energiában? Mik az eddigi eredményeink, kilátásaink? Hogyan tovább… Most, hogy leértem a hegyről, ilyesmiken töprengek. Bevallom, feszült vagyok.

A Docler Everest Expedíció (2012) a monszun előtti hegymászó szezonban készül a csúcs elérésére. Ez azt jelenti, hogy ha a monszun megérkezik, akkor csomagolunk és megyünk haza. Slussz-passz. A csúcs eléréséhez akklimatizációra, táborláncra és rögzített kötelekre van szükségünk. A kötelek 19-én kerülnek majd fel a hegyre (a kínai „úttörő” csapat tervei szerint), az akklimatizáció érdekében eddig négy többnapos túrát tettem, kétszer aludtam az Északi-nyeregben (7050 m) és egyszer kb. 7300, egyszer 7600 méterig másztam fel. (Második alkalommal deponáltam második táborom felszerelését.)

Most várunk. Várunk az időjárási ablakra, ami az előrejelzések szerint 25-28 között nyílik majd meg. A legfontosabb, hogy egy viszonylag szélmentes (gyenge szeles, mondjuk 30-40 km/h) napot találjunk a csúcs megmászásához. Fontosak persze más tényezők is: a csúcs barometrikus magassága, a relatív páratartalom (nem lenne jó erős havazás mellett mászni), hőmérséklet, stb. Most a 27-ét tartom a legvalószínűbbnek, de kapcsolatban állunk több expedíció vezetővel (a hegy túloldalán is) és csereberéljük, összehasonlítjuk előrejelzéseinket, összevetjük terveinket.

A 18-i ablakról lecsúsztunk. Bár elindultam, de – mivel még az Északi-nyeregben is azt az információt kaptam, hogy 20-ig nem lesznek kötelek – 16-án, egy akklimatizációs/táborépítő kör után 7600-ról visszavonultam az alaptáborba pihenni. Ma, a fokozatosan erősödő szél ellenére (19-én) többen feljutottak (még többen visszafordultak), de persze oxigén használat mellett jóval magasabb az ember széltűrő képessége. Holnap még próbálkoznak barátaink, bár a szél várhatóan tovább erősödik, de a legtöbb nagy expedíció tartalékol a 25-28 körüli ablakra. Mi (valószínűleg a hegy legkisebb expedíciója) is ezt tesszük.

Vissza tehát a 17-éhez… Az alaptáborban ébredtem. Furcsa volt, hisz igazi hullámvasút élményben volt részem az elmúlt 3 napban. Egy nap alatt felmentem ABC-be, másnap a nyeregbe, majd 7600 méterre és le az alaptáborba, még ugyanazon a napon… Még erősen érzem a fáradtságot, de azt a kellemes érzést is, hogy mozgékonnyá váltam. Fontos, hogy érezzem, ha eléggé meghajtom magam, akkor komoly emelkedésekre és süllyedésekre vagyok képes… Fontos, hogy érezzem a határaimat és a tartalékaimat is.

Fizikai leltárt csinálok: a torkom, tüdőm, emésztésem, égett bőrfelületeim, térdem… minden rákerül a listára, és megnyugodva állapítom meg, hogy viszonylag elfogadható állapotban vagyok, bár az erős szél és a napsugárzás erősen kikezdte az arcom több helyen, és a torkomat is ápolgatnom kell. Elég sok súlyt is vesztettem… Számba veszem, hogy mennyire vagyok bosszús a 18-a elszalasztása miatt. Azt hiszem, eléggé, de nem bánom, hogy kötelek nélkül nem akartam belemászni a bizonytalanba. (Persze ez lett volna az igazi „tiszta” megmászás: a kötelek – a palackozott oxigénhez hasonlóan – külső segítségnek számítanak. Én azonban most „meghunyászkodom”, és inkább maximalizálni szeretném az esélyeimet palack nélkül és a második – meteorológiai, logisztikai szempontból biztosabb – ablakot választom.)

Az önvizsgálat után végre kikászálódunk a sátorból, és Edinával fényképezgetünk, közben tovább beszélgetünk terveinkről, stratégiánkról. Némi gondolkozás után közösen megállapítunk néhány hibát: keveset pihenek mozgás közben, és keveset eszem, iszom a felsőbb táborokban, de pláne mozgás közben. A szintidőm rendszerint jó (átlagon felüli), de ahogy fáradok, egyre kevésbé vagyok hajlamos megállni pihenni, vagy ivásra, esetleg nassolásra „vesztegetni” energiáimat. Bár természetesen egy meredek lejtőn, a rögzített köteleken nem pofon egyszerű megállni, pihenni, innivalót, esetleg aszalványokat elővenni, mégis butaság, hogy ezt „elspórolom”.

Átbeszéljük még a rádiózást (Edina részletes rádió naplót vezet), meteorológiát, és a következő napok teendőit is.

Elmegy az idő… Le akartunk menni Dogvill-be, de ma már… Kaluval (aki rendkívül csalódott, mert látja rajtunk, komolyak a szándékaink, tényleg a szezon végéig készek vagyunk maradni) berántatjuk az aggregátort, és egész kis erdőt alakítunk ki a különféle töltőkhöz csatolt elektromos kütyüjeinkből. A bőségesen dőlő áram még arra is elég, hogy megnézzünk több részt Willi Fog kalandjaiból, amint 40 nap alatt megkerüli csodás bolygónkat.

Klein Dávid

2012.05.20.

Dávid a fotózásra vár