Ma már elszántak vagyunk, reggeli után nem sokkal indulunk DogVill-be, valamint lámát keríteni a privát puja szertartásunkhoz.

Egy orosz spirituális zarándokokat szállító kisbuszt kerítünk, az ő társaságukban megyünk le a szent barlangig, ahol egy kedves láma bácsi tanyázik. (A Ronbuk-kolostor nekem egy kicsit túl… felkapott.)

Türelmesen megvárjuk, amíg az orosz spirituális zarándokok minden falfestményhez odaérintik a homlokukat, majd, miután magunk maradunk a nevetgélős, hamis The North Face kabátban virító lámával, megkérjük, hogy dobjon össze nekünk egy Csomolungmára menős puja szertartást.

Felvisz minket a kolostor fölé, ahol a szélben csattogó imazászlók erdején keresztül szépen látszik a Hegy, majd kedves, nevetgélős puját rittyent, amiben egyszer-kétszer még bele is mobiltelefonál egy kollégája. Az egésznek nagyon békés, vidám, szinte huncut hangulata van. Boldog vagyok. Alaposan teleszórjuk egymást – és szimbolikusan a Hegyet – campa liszttel, a láma a nyakunkba kötözi az Edina hímző készletéből kölcsönvett piros fonalat, megáldja az imazászlóinkat (amik közül egyet ki is feszítünk a kolostor felett), majd biztosít minket a hegy jóakaratáról.

Vidáman slattyogunk be DogVill-be. Sikerül kifognunk egy nagyon hangulatos fogadót (a Hotel California idén nem kapott engedélyt – bár Csündej itt van, de csak bedolgozik egy másik létesítménybe), ahol rengeteg különféle üdítőt iszunk, elfogyasztunk egy jak-os, krumplis valamit és egy zöldséges rizst. Délutánig lődörgünk a szürreális tibeti vadnyugat eme gyöngyszemében, majd – egy láda itallal, almával és egyebekkel megpakolva – elkapunk egy felfelé tartó buszt, és visszatérünk alaptáborunkba.

Holnap elkezdődik a felépítés egy újabb köre, melynek célja a 7800 méteres kettes tábor kiépítése.

Klein Dávid