A reggeli legyűrése után elrendezem a sátram, megmarkolom a túrabotjaimat és bekapcsolom a robotpilótát. Szemem előtt az alaptábor ezernyi vonzó képe táncol, miközben lendületesen ugrabugrálok lefelé a kőgörgetegek között.

Ahogy telnek az órák, érdekes dolog történik: ahelyett, hogy a fáradtságtól lassulnék, inkább egyre gyorsabbá, határozottabbá válik a mozgásom az oxigén dús légkörtől. Teszek egy próbát: egy dombocska előtt ahelyett, hogy lassítanék, belehúzok. Izmaim engedelmeskednek és finom, egyenletes tempóban veszem az akadályt. No persze, majdnem 1300 métert süllyedek az alaptáborig.

A sátrunkra alig ismerek rá: Edina egész kis várfalat épített köré, és egy ismeretlen rendeltetésű piramissal, valamint egy „kacsaúsztatóval” (kacsáink ürítésére kijelölt és lekövezett hely) is gyarapodtunk.

Eszem valamit, amivel Kalu meglep, bemászom a sátorba, és némi meghatottsággal gyűröm a fejem alá az Edina által nekem hímzett „Docler Everest Expedíció 2012” feliratú kispárnát, amin egy nagyobb (és elég bamba) fekete, és egy kisebb, okos tekintetű tarka jak virít…

Klein Dávid

2012.05.04.

a párna