A ma reggel is izgalmas dolgokat hozott. Bár nem volt jak a női mosdónál, de a sherpák eldugták a rádiót. Gondoltam, tudom a frekvenciát, megtalálom én azt valahogy. Hát nem! A poén kedvéért még a frekvenciát is megváltoztatták.

De sikerült a konyhában a tűzhely mellett egy zöld pokróc alatt Dávid hangját meghallanom a RÁDIÓBÓL! Ravaszak ezek a sherpa-srácok.

A nap másik eseménye az volt, hogy Kalunak, a szakácsnak meg kellett magyarázni, hogy az egyik lengyel hölgyemény shoppingolni ment a sátorvárosba. Nem értette, hogy miért nincs ott ebédnél, és különben is miért lefele megy, amikor az Everest felfele van. És különben is mit shoppingol? Az arca komolyan feldobta az aszalnál ülők kedvét.

A délutánt Dávid tanácsára a sátor körüli kőfal magasításával (időnként már egész nagy sziklákat meg tudtam emelni) töltöttem. Új tibeti haveromnak nem tudtam megmagyarázni, hogy miért csinálom. (Kizárólag könnyen elérhető, közeli, jól összehasonlítható edzés céljából.) Mondta, hogy funny vagyok, és elkezdett segíteni, sőt a barátjának is szólt, hogy segítsen ő is. Így hármasban rakodtuk a köveket, ameddig körbe nem értünk.

Az este még „fürdést” terveztem, amit a rossz időre hivatkozva elhalasztottam. Késő este még volt egy rádióhívásom Dávidtól, amit a sherpák élveztek a legjobban. Megjelentem a pizsamámban, pihepapucsban, csubában (tibeti suba-szerűség), valamint manósapkában a konyhasátorban, kissé álmos arccal a szokásos „Simi jelentkezik – vétel!” mantrát mondogattam. (Tibetiül a Simi cicát jelent – Dávidnak ezúttal is köszönöm a hívójelemet az összes tibeti és sherpa nevében).

Török Edina


EKÖZBEN A HEGYEN

Eközben a hegyen nem történt semmi.

ABC-ben már nem pörög senki. Mintha egy ópiumbarlang lakóit kiterelték volna az óriások tekepályájára. Hatalmas díszletek, kőtömbök, amik „csak úgy” idepottyantak, jégoszlopok, amik – mint egy fagyott görcsbe dermedt misztikus szörny karmai – céltalanul merednek az ég felé, felettünk az Északi-nyeregbe vezető félelmetes jégfal, és a tövében mi, aprócska emberek.

Minden cselekvés tervezett, és minden tervnek csak a fele valósul meg. Áthordom a hordóimat a tábor egyik feléből a sátram mellé. Nagyon elfáradok. Egyenként kinyitogatom őket, és nézek befelé. Összepakolok másnapra. Inhalálok. Kenegetem repedező bőrfelületeimet. Étvágytalanul eszegetem a vacsorát. Félek a holnapi jéghideg hajnaltól.

Klein Dávid