A csúcstámadás napja folytatás

30 percen belül legalább 300 métert süllyedek. Közben mögöttem mászó csapattársaim – akiket a maszk miatt nem is ismerek fel – gratulálnak.

7700 körül leveszem a teljes piheruhámat. Tombol a nap. A köteleken már szándékosan gyors és határozott tudok lenni. A hármas tábort 15 perc pakolás után (két nagy zsák felszereléssel a hátamon) hagyom el.

Ledöcögök a kettes táborba vezető végtelen hólejtőn: „Ram, Ram, Sita-Ram, Ram-Ram, Sita-Ram, Sita-Ram, Sita-Ram, Ram-Ram, Sita-Ram” – mantrázok közben.

Kettes. 15 perc pakolás. Valaki vizet ad. Vége! Nagyszerű! Henry megölel.

Tovább. Döngetem, taposom a havat lefele, mint a gép.

Egyes tábor. „Megmásztad?! Gratulálunk! Tegnap erős szeletek lehetett. Hogy nem tegnap, hanem ma reggel? …” Hitetlenkedő arcok. Itallal kínálnak. Hálás vagyok, megiszom. Majd görcsös köhögéssel kihányom. Jobban érzem magam.

Az egyes táborból az alaptáborba vezető bukdácsolást a köves morénán transzban teszem meg.

Délután 5-kor a sátram előtt ülök, az alaptáborban. Kedvenc pipám, fű, sült krumpli és sör. A hegyet nézem. Ő is néz. Engem. Néz, néz, értjük egymást.

2006.11.06.

Dávid az imazászlókból varrt magyar zászlóval, háttérben a Cho Oyu