A csúcstámadás előtti napok

Klein Dávid beszámolója az elmúlt napokról – a csúcstámadásról – a Cho Oyu-n.

Szeptember 23.
Bár tudom, hogy 5 és 6 között kéne indulnom, hogy ne kapjam a nyakamba a napot, mégis húzom-halasztom az indulás – hideg van.

A jégesésig tempóm töretlen. A meredek jégfalat mintha ma nehezebben kűzdeném le.

Közben meg-megállok, ellenőrzöm a szemem. Behunyom az egészséges jobb szemem, és a bal látóteremben terpeszkedő foltot figyelem. Nem lett nagyobb?

11-re érek fel a hőségben vánszorogva a 7100 méteres kettes táborba. Valamennyi sátor alja gödör (a sok bent alvástól a jég alatta kimélyült), mindegyik szemetes és büdös. Hiába – expedíció vége. Bevackolom magam, és olvasztani kezdek. Holnap 7600, este meg csúcstámadás.

Szeptember 24.
Nincs értelme a korán kelésnek. Cuccaim reménytelenül összekeveredtek Henry cuccaival (ő volt a sátortársam az este – 18:00 körül érkezett meg). Napfelkelte előtt kiválogatni a jeges kacatokat: felesleges erőfeszítés.

8 és 9 között kényelmesen elteázgatok Henryvel, majd 10 körül nekivágok a hosszú, unalmas lejtőnek, ami a 7600 méteres hármas tábornak otthont adó vállra visz fel.

Ang Noruval – a fiatal, energikus sherpával – „versenyzem”. Meglepve, örömmel tapasztalom, hogy tudom tartani a tempóját.

A tábor alatt kis helyet rugdosunk a hóba, és elfogyasztjuk a termoszom tartalmát – fél liter csipkebogyó teát.

Henry a rádión tájékoztat, hogy – mivel nekünk nincs elég sátrunk a hármas táborban – elkérte nekem a Himalaian Experience egyik sátrát. A sátor eleve is kicsi, de így, hogy még 9 oxigénpalack, és néhány tekercs kötél is van benne…

Nincsen viszont főző, lábas és gáz. (A mi táborainkban ez telepítve van.)

Gázt szerzek a másik sátrunkból (ebben hárman laknak, egyikük egy fizetős tag, máris oxigénen), főzőm szerencsére van saját, lábast meg ad Jézus (nem viccelek, ez a srác neve).

Olvasztok, eszem egy kis kekszet, két kockasajtot, pakolászom.

01 órakor szeretnék indulni. A 18 órás rádiózás alatt Henry tájékoztat, hogy a Himalaian Experience csapat feljön, és este 11-re el kell hagynom a sátrat. Nem hiszem el…!

(Egyébként sem hihető, hogy a Himalaian Experience csapatából bárki éjjel érkezzen…) Mindegy, nincs mit tenni.

Olvasztok annyi vizet, amennyit csak meg tudok inni/el tudok tárolni, majd alszom egy órát. 9-kor összepakolok, és 10-kor megjelenek a másik sátrunknál. A sátorban Barbara, Rhadzs és Pathang laknak. Én a lábukhoz kuporodom, teljes felszerelésben, vasakkal megterhelve, és várok.

10:30-kor elkezdünk készülődni. A többiek oxigént szerelnek, öltözködnek. Én segítek Pathangnak olvasztani. Ők éjfélkor, én továbbra is 01-kor szeretnék elindulni.

2006.11.16.

Dávid rádión beszél Henry-vel