Félúton az alaptábor felé

Dávid személyes beszámolója:

\"2004. szeptember 7.
Tegnap a csapatom felköltözött a 4800 méteren terpeszkedő kínai alaptábor és a valódi, kb. 5700 méteren lévő alaptábor közé. A felszerelés jakok hátán utazik, ők gyalog.

Én a hatodikáról hetedikére virradó éjszakát még lent töltöttem, hogy a bokám pihenhessen.

Hajnali 5-kor keltem. Egy másik expedíció teherautója felvisz majd a félútig, onnan meg csatlakozom cimboráimhoz.

Egy tibeti sátorteázóban aludtam. Pénzem megszorít mindenben – sajnos nincsen, így reggelim egy Quarelin és két liter híg kávé.

7 óra 30 körül indulunk. Mint rutinos expedíciós, semmin nem lepődöm meg, laza végtagokkal pattogunk a teherautó platóján, mint egy gumiasztalon.

A közbülső tábort 8 óra 30 felé érjük el. Henry-ék már elindultak. Felmálházom magam, sérült lábamra felszíjazom a műanyag merevítőt, és indulok.

Természetesen a hirtelen emelkedés lassúvá, imbolygóvá tesz. Sokszor megállok, és a síbotjaimra támaszkodva pihegek. Végül beérem, és jórészt le is hagyom társaimat. Kb. 13:00-kor érem el az alaptábort. Éhes vagyok, szomjas (reggel óta inni sem tudtam) és szédülök. Viszont itt a hegy, megérkeztem!

16:00-ra áll a tábor nagy része, a sátramba bevackoltam magam, legyűrtem valami levest, és egy csomó innivalót. Kiválóan érzem magam.

Ideje, hogy szemügyre vegyem a nagy Ő-t.

16:30-kor elvonulok a tábortól, kényelmesen elhelyezkedem egy hatalmas sziklatömbön, és előveszek egy méretes, kézzel sodort Don Juan (a hódító) szivart – a következő 40 percben minden külső inger megszűnik számomra. A hegyet nézem, lélekben újból és újból felkapaszkodom rá – érzem, érteni kezdem, oldódom benne, ismerkedem vele, mint egy új, egzotikus szeretővel. Szeretem. Minden olyan egyszerű. Igen, hazaértem.\"

2006.11.06.

Jakok szállítják a csapat felszerelését az Alaptábor felé.