2013-01-21 – Dávid

Ma együtt vág neki a csapat a nyomtaposásnak: Nem indulunk korán, megvárjuk, amíg a Nap eléri alaptábori sátrunkat. Szép, tiszta, napos időnk van. A hó viszont mély és kellemetlen. A laza hóréteg egyenletesen és alattomosan fedi a sziklagörgeteget, így folyton-folyvást beszakadunk. Monoton robot-meló. Folyamatosan váltjuk egymást az élen: Az első dolga a legnehezebb. Néha négyszer-ötször is kanalaznia, tapodnia kell az egyik hótalpas lábával, mire őt tudja helyezni testsúlyát és elkezdheti a munkát a másik lábával. A második tovább töri, tömöríti a nyomot, a harmadik jórészt pihen. Aztán – amikor az elsőnk elege lesz – félráll és hagyja, hogy a másik kettő elhaladjon mellette.

Kora délutánra izgalmasabbá válik az életünk. A nyomtaposás nem változott, a táj azonban igen. A Diamir-gleccser alsó hó gyűjtő medencéjébe érünk. Jégtornyok és hasadékok között lavírozunk.

Aztán – 15:30 körül – elérjünk egy éppen depónak való hatalmas sziklatömbhöz. Lepakoljunk és visszaindulunk. Vagyunk annyira lelkes úttörők, hogy az út felétől visszafelé új – logikusabb vonalvezetésű – nyomot törünk a régi útvonal helyett.