Este Tingriben alszunk. Egész éjjel 2-ig, amikor is megint nekilódulunk. Mint egy film, suhan mellettünk a táj. Fura sofőrt kaptunk, nem a tibeti popzene a mániája, viszont erősen vallásos: hajnali 2-től délelőtt 9-ig (Zangmu, a határ) végig mantrázza az utat. Tulajdonképpen kellemes hangja van. A határon dzsipünk kirak minket és húzózsákjainkat, majd elmantrázik a horizont felé. Az ügynökség egyenlőre nem érzékelteti jelenlétét. Megkérdezem Kamit, tud-e teherhordót szerezni. Találjátok ki…

Eljutunk a kínai kiléptető pontig, majd – a legmeglepőbb dolog történik – 1 óra alatt ki is lépünk. Leballagunk Nepálba. Tüdőnk fuldoklik a sok párás levegőtől. Megrészegülök. Konyi is mulatságosan nevetgél bajsza alatt. Arról beszélgetünk, mit eszünk majd, miket iszunk. Ivójoghurot veszünk egy bodegában. A nedves sziklafalakról zöld növények lógicsálnak.

Előkerül az ügynökség egy embere és egy fekete dzsip. Kathmanduig „egyetlen kacagó kéjhömpöly” utunk. Dalbath-ot eszünk (nepáli rizses, zöldséges standard egytálétel – finom), kólázunk és sörözünk. Veszünk egy nejlonzacskó narancsot és egy másikat, tele almával. Tudom, hogy elrontjuk majd a hasunkat, és jól esik, hogy megengedhetjük magunknak. Délutánra Kathmanduban vagyunk. Azt hiszem, hogy egy örökkévalóságig áztatom a testem a zuhany alatt, de Konyi még habosan dugja ki a fejét, amikor átkacsázok hozzá.

Klein Dávid
EDGE 8000 - Eseményhorizont
Kathmandu

2007.07.13.

Konyi, úton a civilizáció felé.