Mondanám, hogy a nap kétségek között köszönt ránk, de mi már 4-kor fent vagyunk. Mint a zombik, besorjázunk a konyhasátorba reggelizni.

Miközben a krumplit majszolom, azon gondolkozom, minek megyünk fel ma? Ha biztosan tudnánk, hogy 17-én és 18-án nem tudunk mászni, felmennénk? Lehet... Ha például azt is tudnánk, hogy ez után a dátum után nem lehet mászni. Ha így lenne, kihagynánk a 14-ei pihenőnapot, és egy tábort ugranánk, hogy 17-én érjünk a csúcsra. Nem lenne kellemes, sőt, tanácsos sem. Ha viszont 20-a és 21-e jó napok, akkor hülyeséget csinálunk: 6400-on várakozás közben gyengülünk, és mobil-térerő sincsen, tehát nehézkesebben jutunk időjárási információkhoz.

A számba tömök még egy krumplit. Megbeszéljük Konyival, mit tudunk, és úgy döntünk, nem eleget. Kegyetlenül felkeltjük Ferenci Miki barátunkat, hogy babráljon egy kicsit egy amcsi meteorológiai modellel. Az eredmény megerősíti Lucia sejtéseit: eltoljuk a csúcstámadást 20-a éjjelre és 21-én hajnalra. Egy ideig bután álldogálunk, a menetkész zsákjainkkal, a csontig hatoló hajnali hidegben, majd Konyi visszavackolja magát sátrába, én meg lemegyek a Californiába tölteni. Megreggelizem még egyszer, majd elalszom a díványon. Kora délután visszamegyek az Alaptáborba.

Életünk lassan egy Csehov-darabra hajaz: abszurd szereplői (Seftes Dorje; Csündej, a fogadós; Kami, a csendes szakács és mi magunk is) determinált pályákon mozgunk, csendes beletörődéssel. A nap folyamán nem sok minden történik. Meteorológiai adatokat kérünk és kapunk, amik megerősítenek minket a döntésünkben.
Ráveszem Kamit, készítsen almatortát vacsorára.

Klein Dávid
EDGE 8000 – Eseményhorizont
az AHICO Everest Expedíció (2007) Alaptábora (5200 m)