Mélyen és elégedetten aludtam. Amikor felkelek, Konyi sátrából ugyanezt hallom.

A Nagy Kérdés persze, hogy lemegyünk-e újabb kétnapos pihenőre, a Hotel Californiába, vagy maradunk fent, és megpróbáljuk egyből kiépíteni 8300 méteres táborunkat.
Erős a kísértés, hogy maradjunk (megspórolva ezzel egy hosszú lemenetelt és feljövetelt), ugyanakkor az eddigi elvünk, a hirtelen előrenyomulások és következetes visszavonulások alacsonyabb, oxigéndúsabb környezetbe elve - bevált: egyre gyorsabban mozgunk a táborok között, más mászókkal szemben sem energiánk, sem motivációnk nem csökkent. Torkunkat, szöveteinket, emésztésünket rendbe tudjuk rakni odalent, 5000 méter körül. Szaturációs értékeink javulnak. Soha nem ülünk tétlenül egy helyben 1-2 napnál tovább.

Gyorsan nekiállunk, hogy a szívünk mélyén sejtett helyes döntést időjárási adatokkal támogassuk meg. Irány az indiaiak tábora. (Az ő internetjük rendszerint működik, és nagyon szeretnek minket. Talán mert a zászlóink hasonlítanak.) Az indiaiak két és fél óra alatt berántják az aggregátorukat. Közben megebédelünk náluk. Az időjárás legalább 2-3 napig felhős, havas, szeles lesz. Irány a völgy!

Már 3 óra is elmúlt, mire nekivágunk. A gyaloglást kifejezetten élvezzük. Kevéssel 7 óra után érjük el az Alaptábort. Kamitól (alaptábori szakácsunktól) begyűjtjük a szokásos hagymát, fokhagymát, amit ő még két szelet almatortával (!) is megfejel.
Késő van, sietünk le a Hotel Californiába.
21:00-kor ágyba dőlünk, és mély, hipnotikus álomba merülünk.