Budapesttől Kathmanduig

Zúg a fejem és fáradt vagyok. Az autóban ülünk, édesapám vezet. A csomagjaink egy taxiban utaznak, valahol mögöttünk. Mind mélyen elmerülünk gondolataink, érzelmeink és a szürke, nyúlós fáradság tengerében. Nem beszélünk.

A reptéren a korábbi évekhez képest viszonylagos nyugalom uralkodik: remek
sajtótájékoztatónk volt, riportját, interjúját szinte mindenki ott
késztette el, vagy az utána következő napokban. Ide, a reptérre,
(internetes partnerünk, a szabadban.hu munkatársain kívül) már csak
barátok és családtagok kísértek el. Azért így is kisebbfajta vándormutatványos bandára hasonlítunk.

Lezajlik a váratlannak talán nem nevezhető közjáték csomagjainkkal: megmérik őket, majd némi gátlástalan könyörgés és rábeszélés után útjára engedik gigászi csomagkupacunkat. Ezúton is szeretném megköszönni a MALÉV ügyeletes hölgy munkatársának!

Fényképezkedés a szponzorfal előtt, búcsú, ölelések, csókok.
Frankfurtban kiszúrják az erős benzinillatot árasztó 12 kilós áramfejlesztőmet.
Gátlástalanul könyörgök, rábeszélek. Az aggregátor tovább jöhet. (Tesznek a benzinsapkára egy szimbolikus szigszalag darabot.) 5 óra késés. Alszunk a padok alatt. 4 óra késés Bahrain-ban. Egy szállodába szállítják magatehetetlen testünket. Alszunk. Repülő: átalszom 2,5 filmet. (A gésás film felét látom.) Végre Kathmandu. Szól a hindi pop, száguld a kisbusz, szálloda.

Elballagunk a Full Moon-ba, ahol megismerkedünk két kedves lánnyal, akik elszállítanak minket a Fire Dance klubba. (Mi jórészt magatehetetlenül sodródunk.) Reggel fáj a fejem. Megérkeztünk. 5-én irány Tibet.

Klein Dávid, Nepál, Kathmandu

2006.04.12.

Joby türelmetlenül lesi, mikor indul végre a repülő

2006.04.12.

Dávidéknak várniuk kellett az átszállásra