Ozsváth Attila

Állampolgárság:

magyar

Születési dátum:

1956. 08. 17.

Bemutatás:

Ozsváth Attila a magyar hegymászás egyik valaha élt legnagyobb alakja volt. Barlangászként kezdte, azonban amint belekóstolt a hegyek világába, örökre magával ragadta. Eleinte, a 70-es években a Tátrában, Dolomitokban, Alpokban mászott alpesi utakat egészen VI+ -os fokozatig. 1978-ban már a Kaukázusban túrázik, pár évvel később pedig mászója volt az első magyar Himalája expedíciónak a Satopanth-ra (7075 m), ahol alig száz méterre a csúcstól Dékány Péterrel az állandó havazás és lavinaveszély miatt vissza kellett fordulnia. 1986-ban szervezője és sikeres csúcsmászója volt az első magyar nyolcezres – Shisha Pangma – expedíciónak. Közben 1000 km-es sítúrán vesz részt a Spitzbergákon és újabb első magyar megmászásokat visz véghez Dél-Amerikában, a Perui Andokban. 1986 nyarán mászták meg először magyarok a Grand Jorasses-t a Walker-pilléren keresztül. Ozsváth Attila és Singer János jutott fel rajta. Mindezek után a világszinten is érdeklődés középpontjában álló falak legelső megmászására törekszik.

Első ilyen, nemzetközileg is igen nagy visszhangot kiváltó eredménye a 6831 m-es Kedarnath Dom keleti falának megmászása 1989-ben, a Gahrwal-Himalájában, majd 1991-ben az Indiai Himalájaban, a Shivling-Meru csoportban található Thalay Sagar mindaddig megmászatlan északi falát mászta meg Dékány Péterrel. „...A páros a középső kuloárt mászta alpin stílusban, de közvetlenül a csúcs alatti utolsó szakaszon, a gyakorlatilag állandósult porhólavina bombázás közepette, jobbra tértek ki a hordóalakú kuloárból (vegyes mászás 85 fokos jég/szikla 5+ -ig). Miután kiértek a felső táblára két napig vártak a tomboló vihar csendesedésére, majd kiharántoltak a normál útra és feljutottak a csúcsra. Ez volt valószínűleg az egyik legjelentősebb, valaha is véghezvitt alpin stílusú mászás az Indiai Himalájában, még ha a maga idejében nem is kapta meg az őt megillető elismerést...” (High Mountain Sports, 2000 augusztusi szám, angolból fordítva) 

1995-ben a legendás Ogre kishíjan sikeres megmászásával hívta fel újra magára a figyelmet. A 7000 m-es Spaltnik Golden pillérjét egy szlovén-orosz-francia-magyar nemzetközi csapat tagjaként mássza meg 2000-ben. Banai Tibor Péterrel együtt 2002 júliusban azért indultak el, hogy a Trasak Tsa nevet viselő gleccsernél több magasabb csúcsot megmásszanak, azonban e túra során Hushe Skadru völgyében 2002. július 24-én nyoma veszett. A Pakisztáni Turisztikai Minisztérium beleegyezésével a Banai és Ozsváth által közösen megmászott csúcsot Attila-csúcsnak nevezték el.

 

Jelentősebb mászásai:

2 északi alpesi fal: a Walker-pillért a Francia Alpokban és a Matterhorn északi falát (első magyarként); Satopanth (kb. 6970 m); 1986 – Shisha Pangma (8012 m); 1989 – Gahrwal-Himalája, Kedarnath Dom (6831 m); 1991 – Indiai Himalája, Thalay Sagar; 1992 – Pamír, Oroszország-csúcs (4810 m, 1500 m-es sziklafalon át); 2000 – Spaltnik Golden (7000 m)

Elhunyt:

2002. 07. 24.

Banai Tibor Péterrel együtt 2002 július havában indult el azért, hogy a Trasak Tsa nevet viselő gleccsernél több magasabb csúcsot megmásszon. Miután megmásztak egy közel 6000 méteres csúcsot, egy ötnapos túrára indultak a gleccseren. Lavina zúdult rájuk, s felszerelésük nagy részét elvesztették. Néhány tárgyat sikerült kiásniuk, majd visszamentek az alaptáborba. Innen indult el Ozsváth 2002. július 24-én, hogy megkeresse felszerelésüket és fényképezőgépét. Indulása előtt azt mondta társának, legkésőbb 2 nap múlva lesz ismét az alaptáborban. Ám a táborba sosem tért vissza. Társa 26-án indult el keresésére. Fényjeleket adott, hátha azzal tud segíteni Ozsváth-nak, hogy visszataláljon. Másnap ismét keresésre indult, bejárta a gleccsert, ám hiába. Július 28-án segítséget is hívott, de semmit nem sikerült találni. Banai az alaptáborban obeliszket emelt Ozsváth tiszteletére, s elindult, hogy bejelentse társa eltűnését. Iszlamabadba ment, ahol bejelentette az esetet mind a turisztikai minisztériumban, mind pedig a magyar konzulátuson.

8000-es expedíció:

Név Indulás
Magyar Sisapangma Expedíció 1987 1987. 08. 25.

Megmászott 8000-esek:

Csúcs Dátum Expedíció
  • E Eseményhorizont expedíció
  • Aktuális expedíció
Kép