Kertész Zoltán

Állampolgárság:

magyar

Bemutatás:

Fiatal korában atletizált, majd az érettségi után barátokkal eljutott a Tátrába, ahol magával ragadta ez a világ, valamint nagy hatással volt Komarniczki Gyula: A Magas-Tátra hegyvilága című könyv is. A Gerlachfalvi-csúcsot egy nehéz úton, mindenféle eszköz és felszerelés nélkül mászta meg néhány barátjával. A Műszaki Egyetemen töltött évek alatt belépett az Alpesi Rózsa nevű klubba, innentől a hegymászás kötötte le az idejét. 1982-ben harmincnégyszer volt a Tátrában. 1983-ban egy hónap alatt megmászott tizenkét négyezer méteres csúcsot, köztük a Matternhornt és a Mt. Blanc-t. 1984-ben járt az Elbruszon és a Kaukázusban több négy-ötezer méteres csúcsra is feljutott, például a Donguz-Orun-ra és a Nakra-Taut-ra, ezt követte 1985-ben a Kornyezsevszkaja és a Kommunizmus (7495 m) csúcsait, utóbbinak a tetején csárdást is táncolt a Mount Everest első női megmászójával, Junko Tabei-jel. A kilencvenes években tagja volt annak a húsz fős csapatnak, akik első magyarként megmászták a Margerita-csúcsot, továbbá részt vett a Nagy Sándot vezette Cho Oyu és a Mécs László irányította Millenniumi Mount Everest expedíción is. A mindennapokban a Hírös-Róna Zrt. vezérigazgatója.

 

Jelentősebb mászásai:

 

1983- Matterhorn (4478 m), Mount Blanc (4809 m); 1984 – Elbrusz (5642 m); 1984 – Donguz-Orun (4468 m); 1985 – Pamír, Kornyezsevszkaja (7106 m), Kommunizmus (7495 m); 1990 – Cho Oyu expedíció; 1993 – Ruvenzori, Margerita-csúcs (5109 m) 2001 – Milleniumi Mount Everest Expedíció

8000-es expedíció:

Név Indulás
Magyar Millenniumi Mount Everest Expedíció 2001 (csapat) 2001. 08. 01.
Magyar Cso Oju Expedíció 1990 (csapat) 1990. 09. 01.

Megmászott 8000-esek:

Csúcs Dátum Expedíció
  • E Eseményhorizont expedíció
  • Aktuális expedíció
Kép