Túl a félidején a Magyar Everest Expedíció 2017
Rendkívül eredményes második akklimatizációs kört teljesített Klein Dávid és Suhajda Szilárd.
Egy hónappal ezelőtt indult el Budapestről a Magyar Everest Expedíció 2017, melynek kiemelt támogatója az RTL Klub, hogy a magyar hegymászás történetében először oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók elérjék a világ legmagasabb csúcsát, a 8848 méter magas Mount Everestet. Az expedíció három fős csapata április 7-én érte el az 5300 méteren lévő alaptábort, és azóta két akklimatizációs körön vannak túl. A második körben túlteljesítették az eredeti célt, és a tavaszi szezonban a hegymászók közül elsőkként aludtak 7000 méteren.
A Mount Everest lábánál töltött első hét alatt a hegymászók Török Edina alaptábor-vezetővel együtt berendezkedtek, felállították a konyha-, zuhanyzó- és lakósátraikat, valamint beüzemelték kommunikációs eszközeiket. Az első akklimatizációs körben, a hírhedt Khumbu-jégesésen történő átkelést követően egy éjszakát töltöttek az első magassági táborban (6000 m), majd a rendkívül erős orkánerejű széllökések miatt visszafordulásra kényszerültek hatezer méterről, viszont a második hegyi menet során az időjárás kegyes volt a hegymászókhoz.
„Heroikus küzdelem és igazi csapatmunka volt. Nagyon boldogok, és nagyon-nagyon elégedettek vagyunk” – mondta Klein Dávid április 23-án visszatérve az alaptáborba a második akklimatizációs körükről. Dávid és Szilárd április 19-én azzal a céllal indultak el, hogy a kettes tábort elérjék, valamint ott egy, esetleg két napot eltöltsenek. Elmondásuk szerint az odáig tartó út hosszú menet volt, mert a déli oldal legveszélyesebb szakaszának tartott Khumbu-jégesésen átkelve a havas falakról visszaverődő napsugarak meglepő forróságot okoztak. „Hosszú az út az alaptábortól a kettes táborig. A Hallgatás-völgye véget nem érő, forró mint egy katlan, csendes és néma.” – fogalmazta meg gondolatait ezzel kapcsolatban Suhajda Szilárd.
A 6400 méteren lévő kettes táborban érte őket az inspiráció, hogy ebben a körben – bár a szervezet számára egyszerre két felsőbb tábor magasságát megszokni nagy megterhelés – feljebb menjenek. Mivel április 21-én a serpák még nem építették ki a hármas táborig a köteleket, ebben a szituációban a csapat diplomáciai érzékére is szükség volt, de Edinának köszönhetően Dávid és Szilárd megkapta a jogot és lehetőséget, hogy mindenki előtt, első párosként éjszakázhassanak 7000 méteren. Április 22-én nehéz zsákokkal felszerelkezve a kéken csillogó, járatlan és meredek utakon keresztül, küzdve az erős napsugárzással, majd késő délutántól az erős hideggel, kemény menetben elérték a hármas tábort. „Az első pár kötéllel nincs baj, meredek a terep, de nyugodtan, egyenletesen haladunk. Aztán meglátom a kékesen, ellenségesen csillogó jeget. Ameddig a szem ellát, páncélként vonja be az ellenséges közeg a felfelé vezető lejtőt. (…) Kibillent a zsák, csúszom, megpördülök, a mászógép állítja meg lendületemet. (…) Összeszedem magam, és rúgok, és káromkodom, és kapaszkodom, és … kicsúszom, újból és újból. Nincs kegyelem, nincs kiszállás. A jég rengeteget kivesz belőlem.” – részletezte Dávid a 7050 méterig vezető utat, de a munkának ekkor még nem volt vége, hiszen heroikus munkával még ki kellett ásniuk a sátruknak egy megfelelő platformot. „Fagynak a meggyötört lábujjaim és persze a kézujjaimért is aggódom. Munkához látunk, de a hó kemény. Szil a nap hőse, nála a lapát, ő mar bele a fagyott lejtőbe újból és újból, hogy vízszintes platformot varázsoljon kicsiny sátrunk számára.” – folytatta beszámolóját Dávid.
Másnap a harmadik táboruk deponálása után innen ereszkedtek le jó tempóban egészen az alaptáborig. „A Hallgatás-völgyében önfeledten és kényelmesen lépked az ember lefelé, csak a gleccserhasadékokat átívelő létrákon és a meredek falú, egymást követő mély vályúkba beereszkedve és kimászva kellett nagyon odafigyelni. Az egyes tábor helyét elhagyva pedig jön a hullámvasút: a jégesés szokásos izgalmai! Most ráadásul végig szakadt a hó, alig láttunk valamit, de persze így is tudtuk, hol kell jobban iparkodni, hol jelent az omlásveszély bármikor jelentkező, időzített bomba érzetét keltő veszedelmet! Rutinosan keltünk át az omladéklabirintus folyosóin és csarnokain! Kora délután már az alaptáborban szárítkoztunk! Kemény menet volt! Elégedettek vagyunk!” – írta le a visszautat Szilárd.
Az eredményes második akklimatizációs körnek köszönhetően nem csak sikerült a hegymászóknak komoly időtartalékra szert tenniük, hanem a szervezetüknek is meghatározó pluszt jelentett. Dávidnak és Szilárdnak a csúcsmászás előtt még egy hegyi menetre lesz szüksége, amely tulajdonképpen egy alacsonyabb nyolcezres csúcs megmászásához is hasonlítható, hiszen a céljuk, hogy 8000 méteren a Déli-nyeregben éjszakázzanak. Az akklimatizáció folyamata nagyjából május közepéig tart majd és leghamarabb akkor kerülhet sor a csúcsmászásra is.
Sajtóinformáció:
Prischetzky Réka
sajtóreferens
+36 30 393 17 64