Hír

Sikerrel zárult a Sourcing Manaslu Expedíció

2016-06-11 09:15:23

A Sourcing Hungary Kft.-nek köszönhetően Klein Dávid 2015. október 1-jén itthoni idő szerint a hajnali órákban sikeresen elérte "a lélek hegyének" is nevezett Manaslu (8156 m) csúcsát.

Klein Dávid a Sourcing Hungary Kft. támogatásával 2015 szeptemberében indult útnak, hogy oxigén palack használata nélkül elérje a világ nyolcadik legmagasabb hegyének (8156 m), a Manaslunak a csúcsát. Dávid részletes naplóiból kiderül, hogy mennyi feltételnek kell összeérnie, megvalósulnia ahhoz, hogy ő sikerrel teljesítse a maga elé kitűzött célt, azonban az első és legfontosabb Dávid maga. Kijelenthető, hogy Dávid minden tőle telhetőt megtett: kiváló fizikai, lelki és szellemi állapotának, valamint átgondolt stratégiájának köszönhetően állhatott október 1-jén itthoni idő szerint 03:25-kor "a lélek hegyének" a tetején.

"Pávellel - egy cseh sráccal - osztottam meg a sátramat a 4-es táborban. (Úgy jött ki a lépés, hogy nekik kevesebb helyük volt, én pedig örömmel felajánlottam a két személynek amúgy is alkalmas sátram, amit a 3-asból, korábban pedig a 2-esből hoztam tovább.) Beszámolók alapján úgy számoltam, hogy az út a csúcsig kb. 7 órát vesz majd igénybe. Éjféli indulást céloztam meg, hogy napfelkelte után legyek a csúcson, de még kihasználhassam a napot visszavonulásra.

Végül 11:38-kor már mozgásban voltam. Az első pár óra nagyon jól ment. Később - talán 4 óra után - belassultam. Ezt úgy tudtam a leginkább lemérni, hogy a palackosok (a csúcsra tartó legtöbb mászó oxigént használt) elkezdtek "felgyorsulni" körülöttem. Amikor küszködtem, vagy nehézzé vált a mozgás, emlékeztettem magam, hogy óránként (ha kell, fél óránként) pihenjek meg, igyak. (Egyszer még egy kis marcipánt is le tudtam gyűrni.)

Végül a csúcsgerincen néztem végig egy pompázatos napfelkeltét. Az elő-csúcsot 6 és 7 között érhettem el. A valódi csúcsra a traverzet leginkább a tömeg nehezítette: a keskeny gerincen elég sokan szerettünk volna felkapaszkodni. Végül kb. 40 perc várakozása árán fent álltam a valódi csúcson. Pável barátom elkattintott pár képet (én korábban őt kaptam lencsevégre), majd - amilyen tempósan csak tudtam, megkezdtem a visszavonulást.

A négyest sikerült jó időben elérnem. Pávelnek még se híre, se hamva. Később befutott, és elterült a hóban. Segítettem levenni a hágóvasát, folyadékot adtam neki, de csak órákkal később tudtam rávenni, hogy pakoljuk össze közös lakunkat. (Ezzel a BC-be való levonulás esélye elhalványult.) A kettesbe komoly küzdelem árán verekedtem le magam. Fáradt voltam. Pável csak 6 óra felé futott be. Sajnos a sátor alja annyira ki volt olvadva, hogy szinte egy szemhunyásnyit sem aludtam. Reggel nyolckor indultam el lefelé, és az alaptábort ebédidőben értem el.

Családomnak, barátaimnak, támogatóimnak nagyon szépen köszönöm a biztatást, szurkolást, azt, hogy lehetővé tették, hogy a Sourcing Manaslu expedíció során elérjem célomat és biztonságban visszatérjek közétek. Köszönöm!" - Klein Dávid, 2015. október 2.

 

Büszkék lehetünk, hogy egy újabb magyar hegymászónak sikerült teljesítenie a célját: fent állni a világ nyolcezreseinek az egyikén. Még sok sikeres expedíciót kívánunk a Dávidnak!

(Prischetzky Réka, kapcsolattartó, 06-30-393-17-64)